1921-ben megalapítottak egy alternatív iskolát, amely átélve háborút és nagy társadalmi változásokat, a mai napig működik az angliai Leiston-ban. Az alapító A.S. Neill 1960-ban adta ki könyvét az iskoláról és az ott alkalmazott pedagógiai módszerekről, amelyet több nyelvre is lefordítottak és milliós példányszámban keltek el. A magyarul 2002-ben megjelent könyv már csak antikváriumokban kapható. Mély mondanivalót fogalmaz meg a szabad játék fontosságáról, amely 100 év elteltével aktuálisabb mint valaha. Pedagógusok között és azon szülők körében, akik az alternatív oktatás irányában kutattak, Summerhill egy ikon. Annak a csodának a bizonyítéka, hogy ha ott működött, akkor máshol is működnie kell. Sokan az iskoláról szóló filmet ismerik csak, mely a 2000-es évekből való, de bátorítunk mindenkit a könyv elolvasására is.

Igazi képet számunkra a személyes látogatás adott. Voltak kétségeink, hogy vajon a leírtak hogyan mutatnak majd a valóságban, hisz a papír sok mindent elbír, és a 21. század a reklámok által életben tartott álvalóságával sokszor csalódást okoz. Summerhill esetében a valóság nem volt kiábrándító. A könyv, a film és a valóság azonos képet mutatott egy szabad iskoláról, amelyik nem a magániskolák elit gazdagságával került a köztudatba, hanem egy sok megpróbáltatást túlélő közösséggel, mely hisz a szabad gyerekkor fontosságában.

Summerhill azért nem vált frenchaise jellegűvé, mert a Waldorf, Montessori és egyéb iskolákkal ellentétben azt vallja, hogy ezt a fajta módszert nem lehet pontról pontra adaptálni máshova. Ha a bentlakásos iskola jelleget nem tudjuk biztosítani, már nem lehetünk Summerhill, és a mi vidékünkön a szülőktől elég idegen, hogy 5 évesen bentlakásos iskolába adják gyermeküket. Ennek ellenére Neill sok pedagógust inspirált az évtizedek alatt, és a látogatók között volt egy amerikai hölgy is, aki egy ilyen iskola növendéke volt a tengerentúlon, és ez egyfajta zarándoklat volt a számára. Az iskola ma is élő legendáját mi sem bizonyítja jobban, hogy Londontól Brazíliáig nagyon vegyes volt a látogatók sora: kínai, japán, francia, olasz, cseh, belga és német érdeklődők. A nemzetiségeken kívül a látogatók célja is nagyon színes volt: tanár, kutató, szülő, pszichológus, iskolaalapító, vagy csak a könyvért rajongó.

Jelen helyzetben iskolát indítani szinte lehetetlen, ha pedig ilyen radikális nézeteket valló módszertant preferálna, akkor már a gondolat megfogalmazása után ellehetetlenítenék a próbálkozásokat. El kell fogadnunk, hogy az általunk ismert iskolák kora lejárt, még itt vannak köztünk halott vázakként, amit életben tart a szokásjog és a szülők azon hite, hogy ők maguk is így tanultak, vagy éppen érzik, hogy sok minden nem az igazi, de nem látnak kiutat, vagy a radikálisabb változtatásokat nem merik meglépni. Olyan társadalmi, gazdasági, ökológiai, digitális változások felé haladunk, ami szét fogja törni az iskolák élettelen csontvázát. A kérdés, hogy kik lesznek azok, akik ezt hamarabb felismerik és lépnek előre.

Summerhill is kezdetben sokat költözött, először Drezdában, Ausztriában majd egy dél-angliai városban indították el 5 diákkal. 6 évvel később kerültek jelenlegi helyükre. Az azóta eltelt 100 évben megélték a háború kitörését, evakuálást, az épület lerombolását, Neill feleségének hirtelen halálát, aki a motorja volt az iskolának, 1973-ban pedig maga az alapító is meghalt. 1985-től Neill lánya vezeti az intézményt fiai segítségével, akik a mai napig harcolnak az iskola fennmaradásáért.

Ezt a gyors történeti áttekintést nézve nekünk sem marad más választásunk, mint hinni abban, hogy egy-egy összetartó közösség majd megtalálja az utat a jövő kanyargó ösvényein, egy olyan szemlélet mentén tanítva a gyerekeket, mely bizonyos mértékben Summerhill-t tartalmaz.

A jó hír az, hogy nem kell mindent a nulláról kezdeni, Magyarországon például több ilyen szemléletű iskola is működik, a Búzaszem, a Kisiskola, az Életfa iskola, más-más lelkülettel bár, de ugyanazt képviselik, mint Summerhill.

 Néhány idézet a könyvből:

Nincs egyéb, mint egy néhány szülőből, orvosból és tanárból álló kicsiny csoport, akik hisznek az úgynevezett gyermek személyiségében és lényében, és akik eltökélték, hogy semmi olyat nem tesznek, ami eltorzíthatná ezt a személyiséget, vagy merevvé tenné ezt a testet. Mi nem hiszünk a tekintélyben, és keressük az igazságot az ember természetével kapcsolatban. Amit nyújtani tudunk, az nem több, mint szabadságban nevelkedett gyermekekről tett megfigyeléseink hiteles beszámolója.

A dicsérettel ugyanolyan csínján kell bánni, mint a hibáztatással. Nem helyes a gyerekért rajongani, ha ő is jelen van…A gyereknek így nem lesz reális az önképe. Soha nem szabad arra bátorítani, hogy elrugaszkodjon a valóságtól, és illuzórikus képe alakuljon ki önmagáról.

Azt az álmot, amelyet érdemes megtartani, véghez lehet vinni a valóságban. A másik felét, a menekülést a fantázia világába, szét kell foszlatni, ha lehet.

A tudatlan szülők a hazugságaikkal és tilalmaikkal azért okoznak komoly károkat a gyermekeikben, mert az érzelmek sokkal fontosabbak, mint a tudás. Ilyenkor a gyerek szíve és nem a feje sérül. De a fej nem, csak a szív tud neurózist okozni.

Minden középosztálybeli gyerek túl sok játékot kap. Igazából minden játék, ami drágább, mint néhány penny, fölösleges pénzkidobás.

Túl kevés a humor az iskolákban.

Az elkényeztetett gyerek az elkényeztetett társadalom eredménye…Szabadság helyett zabolátlanságot engedélyeztek neki…Az elkényeztetett gyerek szörnyen egocentrikus. ..Mivel szüleik a világ csodájaként tekintenek rá, bátorítják ezt a szemmel látható koraérettséget, mert félnek, hogy elveszítik szeretetét, ha bármiképpen korlátozzák.

Mitől lesz egy gyerek neurotikus? Sok esetben attól, hogy a szülei nem szeretik egymást.

Az aggodalmaskodó anyák tudattalanul a megoldatlan problémáik részévé teszik a gyermeküket.

A gyerek szempontjából az iskola és az otthon közti nézeteltérés katasztrófális következményekkel járhat. Konfliktus alakul ki benne: kinek van igaza? Egy gyerek fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy az iskolának és a szülőknek közös legyen a céljuk és a nézőpontjuk.

A szülő ellen az a kifogásom, hogy nem tanul. A munkám java abból áll, hogy a szülői hibákat hozom helyre. Együtt érzek és csodálom azokat a szülőket, akik őszintén látják a hibákat, amelyeket a múltban vétettek, és akik megpróbálják megtanulni, hogy miképpen bánhatnak a legjobban gyermekeikkel. Más szülők meg fura módon inkább ragaszkodnak a haszontalan és veszélyes elképzeléseikhez, mint hogy megpróbálnák megérteni a gyereküket. S ami még ennél is furcsább: láthatóan féltékenyek a gyerekükre, amiért szeret engem.

Ha szabadságban neveljük a gyerekeket, akkor tudatosabbak lesznek önmagukkal kapcsolatban, mert szabadságban a tudatalattiból egyre több minden kerül fel a tudatos szintre.

Summerhillben még sosem volt olyan diákunk, aki ne akarta volna beszedni a gyógyszerét. A táplálkozásunk annyira kiegyensúlyozott, hogy a betegség nem tartozik az iskolai problémák közé.

Ugyanúgy, mint Önnek vagy nekem, később neki is elég sok olyan dolgot kell majd csinálnia, amit nem fog szeretni. De ha most szabadon kiélheti játékos korszakát, akkor később képes lesz bármilyen nehézséggel megküzdeni.