fbpx

1921-ben megalapítottak egy alternatív iskolát, amely átélve háborút és nagy társadalmi változásokat, a mai napig működik az angliai Leiston-ban. Az alapító A.S. Neill 1960-ban adta ki könyvét az iskoláról és az ott alkalmazott pedagógiai módszerekről, amelyet több nyelvre is lefordítottak és milliós példányszámban keltek el. A magyarul 2002-ben megjelent könyv már csak antikváriumokban kapható. Mély mondanivalót fogalmaz meg a szabad játék fontosságáról, amely 100 év elteltével aktuálisabb mint valaha. Pedagógusok között és azon szülők körében, akik az alternatív oktatás irányában kutattak, Summerhill egy ikon. Annak a csodának a bizonyítéka, hogy ha ott működött, akkor máshol is működnie kell. Sokan az iskoláról szóló filmet ismerik csak, mely a 2000-es évekből való, de bátorítunk mindenkit a könyv elolvasására is.

Igazi képet számunkra a személyes látogatás adott. Voltak kétségeink, hogy vajon a leírtak hogyan mutatnak majd a valóságban, hisz a papír sok mindent elbír, és a 21. század a reklámok által életben tartott álvalóságával sokszor csalódást okoz. Summerhill esetében a valóság nem volt kiábrándító. A könyv, a film és a valóság azonos képet mutatott egy szabad iskoláról, amelyik nem a magániskolák elit gazdagságával került a köztudatba, hanem egy sok megpróbáltatást túlélő közösséggel, mely hisz a szabad gyerekkor fontosságában.

Summerhill azért nem vált frenchaise jellegűvé, mert a Waldorf, Montessori és egyéb iskolákkal ellentétben azt vallja, hogy ezt a fajta módszert nem lehet pontról pontra adaptálni máshova. Ha a bentlakásos iskola jelleget nem tudjuk biztosítani, már nem lehetünk Summerhill, és a mi vidékünkön a szülőktől elég idegen, hogy 5 évesen bentlakásos iskolába adják gyermeküket. Ennek ellenére Neill sok pedagógust inspirált az évtizedek alatt, és a látogatók között volt egy amerikai hölgy is, aki egy ilyen iskola növendéke volt a tengerentúlon, és ez egyfajta zarándoklat volt a számára. Az iskola ma is élő legendáját mi sem bizonyítja jobban, hogy Londontól Brazíliáig nagyon vegyes volt a látogatók sora: kínai, japán, francia, olasz, cseh, belga és német érdeklődők. A nemzetiségeken kívül a látogatók célja is nagyon színes volt: tanár, kutató, szülő, pszichológus, iskolaalapító, vagy csak a könyvért rajongó.

Jelen helyzetben iskolát indítani szinte lehetetlen, ha pedig ilyen radikális nézeteket valló módszertant preferálna, akkor már a gondolat megfogalmazása után ellehetetlenítenék a próbálkozásokat. El kell fogadnunk, hogy az általunk ismert iskolák kora lejárt, még itt vannak köztünk halott vázakként, amit életben tart a szokásjog és a szülők azon hite, hogy ők maguk is így tanultak, vagy éppen érzik, hogy sok minden nem az igazi, de nem látnak kiutat, vagy a radikálisabb változtatásokat nem merik meglépni. Olyan társadalmi, gazdasági, ökológiai, digitális változások felé haladunk, ami szét fogja törni az iskolák élettelen csontvázát. A kérdés, hogy kik lesznek azok, akik ezt hamarabb felismerik és lépnek előre.

Grund, egy alternatíva iskolára Komáromban  5-12 éves gyerekeknek.

  • Ha a jelenlegi oktatási rendszer lehetőségei helyett mást keresne gyermeke számára.
  • Ha személyre szabott oktatást szeretne biztosítani.
  • Ha a világ változásait látva, az adaptációhoz szükséges legjobb készségek elsajátítását tartja fontosnak.
  • Ha érzelmileg stabil környezetet szeretne biztosítani gyermekének a tanulási idő alatt is.

Ha mindezekben nem biztos, de érdeklődik az új lehetőségek iránt…

Akkor látogasson el a Grundra, és beszélgessünk róla!

A Grund hívószavai: közösség, környezettudatosság, kiscsoportok, mentális állóképesség, kreativitás, egyéni haladás.

Indulunk

Az első körös szülői beszélgetés időpontja:

November 24, péntek, 17:30-tól

A részvétel regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/sJ2d8HbJ21EddaTg8

A csoporthoz való jelentkezés menete:

  • Szülői beszélgetések
  • Betekintő: próbahét
  • Felvételi beszélgetés a szülőkkel
  • Szerződéskötés

Mi alapján döntünk:

  • Nemek aránya
  • Korosztályos megoszlás
  • Gyermek - szülő - tanárok hármasának dinamikája, közös működése
  • Gyerekek közötti kapcsolódások jellemzői, csoportra gyakorolt hatása

A csoporthoz lehetőség van továbbra is csatlakozni. Jelentkezni a szülői beszélgetésekre emailben vagy a Jelentkezés menüpotnban lehet.

Helyszín: Komárom, Grund (Tatai pizzéria melletti kapu, 2. emelet, a gangon az 1. ajtó)

Grund, egy alternatíva iskolára 2023 szeptemberétől Komáromban  5-12 éves gyerekeknek.

  • Ha a jelenlegi oktatási rendszer lehetőségei helyett mást keresne gyermeke számára.
  • Ha személyre szabott oktatást szeretne biztosítani.
  • Ha a világ változásait látva, az adaptációhoz szükséges legjobb készségek elsajátítását tartja fontosnak.
  • Ha érzelmileg stabil környezetet szeretne biztosítani gyermekének a tanulási idő alatt is.

Ha mindezekben nem biztos, de érdeklődik az új lehetőségek iránt…

Akkor látogasson el a Grundra, és beszélgessünk róla!

 

A Grund hívószavai: közösség, környezettudatosság, kiscsoportok, kiemelt angol nyelvhasználat, jövőközpontú szemlélet, egyéni haladás, tehetséggondozás. 

Indulunk

Az első körös szülői beszélgetések végetértek. A további beszélgetésekre, találkozókra a már jelentkezett szülőket várjuk. 

 

A 2023 szeptemberétől induló tanévre való jelentkezés menete:

  • Szülői beszélgetések
  • Betekintő: próba nap
  • Felvételi beszélgetés és játék
  • Szerződéskötés

Mi alapján döntünk:

  • Nemek aránya
  • Korosztályos megoszlás
  • Gyermek - szülő - tanárok hármasának dinamikája, közös működése
  • Gyerekek közötti kapcsolódások jellemzői, csoportra gyakorolt hatása

A csoporthoz lehetőség van továbbra is csatlakozni. Jelentkezni a szülői beszélgetésekre emailben vagy a Jelentkezés menüpotnban lehet.

 

Helyszín: Komárom, Grund (Tatai pizzéria melletti kapu, 2. emelet, a gangon a 2. ajtó)

Kiket keresünk?

Tanárokat és szakembereket keresünk. Te lehetsz a mi emberünk, ha

  • átolvastad honlapunkat, szimpatikusnak találod azt, amilyen úton haladunk és szívesen megismernéd a Summerhill, Green School Bali vagy más iskolák módszereit
  • a következő tanévtől szeretnél 5-12 évesekkel foglalkozni
  • a környezettudatosság, az alkalmazkodóképesség és a művészetek közel állnak hozzád.

A Grundon fontos értékek:

  • környezettudatosság
  • kritikai gondolkodás
  • kreativitás
  • alkalmazkodóképesség
  • kölcsönös odafigyelés

A grundos tanár további ismertetőjegyei: projekt alapú tanulási folyamatokat tervez, interdiszciplinárisan gondolkodik túllépve a tantárgyak világán, jól kommunikál,  együttműködik, figyeli a gyerekek egyéni fejlődését, jól kezeli a stresszhelyzeteket.

 

Mi vár a Grundon?

  • Csapatban dönthettek a napi- és heti időbeosztásról.
  • Bármikor kipróbálhatod magad a komfortzónádon kívül.
  • Kis létszámú csoportban, családias közösségben dolgozhatsz.
  • Barátságos informális beszélgetések.

Az önéletrajzod mellé csatold max. 250 szavas motivációs leveled, vagy 5 perc hosszúságú videódat (wetransfer link ajánlott) és a küldd el az alábbi címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A jelentkezés folyamatos.

Ötletek a levélhez, videóhoz: Miért a Grund? Mit szeretnél itt megvalósítani? Mi a szupererőd? Mi motivál? Mesélj egy kudarcodról, amiért most visszatekintve hálás vagy. Melyek a jövő fő kihívásai és ennek megfelelően hogyan látod a jövő „iskoláját”?

 

Olyan emberekkel szeretnénk együtt dolgozni, akikkel azonos értékek mentén tudunk közösséget építeni. Olyan teret hozunk létre közösen a szülőkkel, ahol jó gyereknek lenni, és ahonnan olyan felnőttek kerülnek ki, akik a XXI. századnak megfelelő kompetenciákban erősek. Azokat  keressük, akik nagyon tudnak hinni abban, ami felé tartunk, és jól tűrik a bizonytalanságot, az állandó változást. Ebben a lehetőségeket látják, és a “meg akarom csinálni” hozzáállás jellemzi őket. Hisznek a kis közösségek erejében, és fektetnek energiát ezek alapozásába, mozgósításába, a nehézségek áthidalásába. Ez sokszor nehéz. A nagy szabadság nagy kihívás is, gyakran kell komfortzónán kívül dolgozni. De ugye ez mind erősít minket, akárcsak a homárokat :)

És hogyan nőnek a homárok? 

Ajánlunk egy jövőkutatóval készült beszélgetést, illetve egy iskolaalapításról szóló könyvet, mi szerettük nagyon:

Könyv: Summerhill, a pedagógia csendes forradalma https://bookline.hu/product/home.action?_v=A_S_Neill_Summerhill&type=22&id=22970

 

 

1. oldal / 8